Minden Így kezdődött.

Egy

Még egy óra után is visszhangzottak fejében főnöke szavai. Minden egyes mondat közelebb taszította őt a guillotine-hoz. Sejtette, hogy Mr. Medeck így fog reagálni, amint megtudja, hogy már megint elszalasztották az alkalmat arra, hogy végre pontot tegyenek a kalózok ügyére. Hét éve kezdődött minden a Champagne jachttal. Egy csapat gazdag fiatal hajókázni indult a Földközi-tengeren, drága felszereléssel és sok-sok pénzzel. Felhőtlen mulatozásuk akkor ért véget, amikor egy csapat idegen feltűnt a semmiből, s fegyverrel megadásra kényszerítette őket. (Nem mintha alkoholos mámorukban nagyon védekezni tudtak volna.) Motorcsónakukról átmásztak a jachtra, s az összes pénzt elvitték, valamint megszabadították foglyaikat a méregdrága hi-fi tornyaiktól, DVD-lejátszóiktól, mobil telefonjaiktól, de még a márkás ruháiktól is. Ezután egyetlen áldozat nélkül köddé váltak. A feljelentés után először azt hitték, hogy csak a fiatalok által fogyasztott nagy mennyiségű alkohol és marihuána szüleménye az egész história, de a Champagne után kisvártatva egy másik jacht is a rablók áldozatául esett.
Azóta hét év telt el, s közel negyven gazdag találkozott ezekkel a jachtfosztókkal. A rendőrség pedig, habár nagy erőkkel nyomozott az ügyben, semmire sem jutott. Az áldozatok leírása azonban minden esetben megegyezett, így valószínűsíthető, hogy mindig ugyanaz a banda követte el a bűncselekményeket. A leírások szerint fehér motorcsónakkal érkeztek meg, amelyen semmiféle jelzés sem volt, s olyan gyorsan történt minden, hogy szinte káprázatnak is lehetne nevezni a kalózokat. Az elkövetők körülbelül hatan-heten lehettek, s természetesen fekete símaszkot viseltek. A maszk mellett kezüket is elfedték egy-egy fekete kesztyűvel, így még ujjlenyomatokat sem lehetett találni a jachtokon, leszámítva persze a jachtokon utazók kezeinek nyomait. Bizonyítékok és nyomok hiányában a rendőrség nem nagyon jutott előre, s habár lenyomozták a környék összes ismert, valaha börtönben ült bűnözőjét, minden gyanújuk zsákutcába vezetett.
John Willis még kezdő nyomozótiszt volt, amikor elkezdődtek a jachtfosztások. Akkoriban még csak az utcán próbált rendet tartani, majd rátermettségének és kemény, áldozatos munkájának köszönhetően egyre feljebb jutott a ranglétrán, s sokan már azt suttogták, hogy egy szép napon ő maga fogja átvenni Mr. Medeck helyét. Két évvel ezelőtt, hogy kifejezze bizalmát és reményeit Johnban, Mr. Medeck rábízta a titokzatos jachtfosztások ügyét. John jól tudta, hogy ha most elbukik, akkor soha többé nem lesz esélye bizonyítani. Nagy erővel és lelkesedéssel vetette bele magát a nyomozásra, de a bizonyítékok hiánya és a kalózok profizmusa hamar kedvét szegte. Idestova két év telt el, s ő még semmi használhatót sem tudott felmutatni, ráadásul a kifosztott hajók száma egyre emelkedett. A legutóbb egy Flower nevű jacht vált a rablók zsákmányává, s a dolog pikantériája az, hogy a vízi rendőrség pont öt perccel a bűntény megtörténte után ért oda, s pont lekéstek a bűnözők elfogásáról. Természetesen Mr. Medeck is értesült a dologról, s mikor John visszatért a partról az irodájába, főnöke már odabent várta.
Mr. Medeck nem volt egy vékony férfi, de a méregtől még jobban felpuffadt az arca, s úgy felfúvódott, mint egy lufi. Szürke szeme szikrákat szórt, s még a szokásosnál is több karikát fújt szivarával a levegőbe, a fiú nem kis bosszúságára. John még be sem csukta maga mögött az ajtót a pufók méregzsák már rá is rivallt:
–Mégis mi a fenét jelentsen ez Willis?!
John már válaszra nyitotta volna a száját, de Mr. Medeck nem szerette, ha más beszél helyette.
–Maga tényleg ilyen pancser? Vagy csak előadja a balféket? Hogy lehet az, hogy kicsúsztak a kezünkből?!
–Tudja, uram, iszonyú gyorsak. Ha öt perccel előbb érünk oda…
-Ha öt perccel előbb ér oda, akkor is elszeleltek volna! Mert maga meg a pancser emberei arra sem képesek, hogy elkapjanak egy csapat szemetet! Mégis hányszor fogják még bolonddá tenni, Willis?
–Többet nem fordul elő, uram. Nagyon sajnálom.

-Hát nekem csak ne sajnálkozzon itt! –csattant fel Mr. Medeck, miközben újabb füstöt pöfékelt az irodába –Majd akkor sajnálkozzon, ha kiteszem innen a szűrét, maga hasznavehetetlen ostoba pojáca!
–Mr. Medeck, kérem…-John kezdte elveszíteni a türelmét. Legszívesebben megmondta volna főnökének azt, hogy nagyon igazságtalan vele, hiszen csak két éve dolgozik az ügyön, s az előtte lévő öt évben maga Mr. Medeck sem boldogult a kalóztámadások rejtélyével.
Mr. Medeck felkelt a székről, s elindult kifelé, de John előtt megállt, s fenyegetően a szemébe nézett.
–Bizonyítsa be, hogy nem olyan balfék, aminek látszik, különben kénytelen leszek véget vetni a pocsék karrierjének.
–Értettem, uram.
–Értette, he? Majd kiderül- Mr. Medeck John arcába fújta a füstöt.
  Fenyegetés volt, ez nyilvánvaló. Egy lépésre volt attól, hogy minden álma szertefosszon. Hogy elvegyék a jelvényét és kirúgják. John az ablakhoz sétált és kinyitotta, hogy legalább a szivar füstje távozzon az irodájából. Hosszan állt az ablaknál, s kibámult rajta. Az eget nézte, amelyen most csúszott át egy bárányfelhő. Kellemes nyári nap volt, s neki nagyon össze kell szednie magát, ha meg akarja tartani az állását. Nem engedhette meg, hogy egy csapat semmit érő bűnöző kibabráljon vele.

                                                     *

Narancssárga színben úsztak az utcák az alkonyi fényben. John megállt autójával egy autószerelő garázs előtt. A garázs felhajtóján vagy négy-öt autó állt, várván arra, hogy megjavítsák. A garázson egy tábla hirdette: Leon autószerelő, s a cím mellett egy oroszlánfej díszelgett. Odabentről hangosan szólt az amerikai sztár, Pitbull Krazy című szerzeménye.
John a nap folyamán először elmosolyodott. Arca azonnal megváltozott, végre úgy festett, mint egy fiatal, életerős férfi, nem úgy, mint egy gondokkal teli öregember. Kiszállt az autóból, s bement a garázsba. Odabent szanaszét hevertek a különböző autóalkatrészek és a szerszámok. Egy fekete Peugeot éppen szerelés alatt állt. Körülnézett, de nem látott egy embert sem. Biztos volt abban, hogy az ember, akihez jött a szerelőárokban fekszik, valahol a Peugeot alatt. Nem kellett sokáig várnia, hamarosan egy kopasz fej bukkant fel a kocsi mögött.
–Ki az? - csendült a fej tulajdonosának mély baritonja, majd amikor meglátta vendégét, szája cinkos mosolyra húzódott – Johnny, hát te mit keresel erre, ahol még a madár se jár?
–Gondoltam meglátogatok egy régi barátot – John kezet nyújtott a férfinak.
–Rég láttalak, azt hittem, már megfeledkeztél a cimborádról.
–Ugyan, Max, téged nem lehet elfelejteni.
Egy másodpercig némán fürkészték egymást, majd testvérien összenevettek.
–Hiányoltalak, haver.
–Sajnos nagyon elfoglalt voltam, Max. Jöttem volna előbb is, de lefoglalt a nyomozás.
Mindeközben Max egy ronggyal megtörölte a kezét és az arcát. John végignézett barátján, s megállapította, hogy az semmit sem változott az elmúlt fél évben. Ugyanúgy kopaszra nyírta a haját, barna szemében még mindig ott lobogott az ifjonti tűz és John legnagyobb irigységére még mindig izmosabb volt nála. Sokkal izmosabb. Max már fiatalkorukban is törzsvendége volt a konditermeknek, ahová John is elkísérte néha, de ő annyira nem szeretett edzeni. Max valahogy kitalálta gondolatait, mert hirtelen megfordult és ezt mondta:
-Bizony, még mindig megvan a napi edzés és eszemben sincs olyan szép, dús barna hajat növeszteni, mint ami neked van Johnny.
–Milyen kár. Lehet, hogy akkor jobban buknának rám a nők, mint a te kopasz fejedre.
Mindkettőjükből kitört a nevetés. John ezért is szerette meglátogatni Maxet. Mikor együtt voltak, mindig úgy érezte magát, mint amikor még kölykök voltak. Max Leon volt a legjobb barátja már pólyás koruktól kezdve. Mindig kitartottak egymás mellett.
–Hé, pajtás, maradsz vacsorára?
–Nem is tudom, igazából csak köszönni ugrottam be, sok még a dolgom.
–Az várhat. Ahogy elnézlek Johnny, rád fér egy kis tuningolás. No, gyere, iszunk egy kis sört, aztán leteszteljük, hogy javult-e Rachel főzőtudománya.
–Rendben, kössz Max – bólintott Johnny, majd mindketten elindultak a szemközti ajtó felé, amely a garázs melletti házba vezetett. Odabent éppen a Pimp my ride-ot nézték. John messziről felismerte a műsorvezető hangját, így nem is kellett benéznie a nappaliba, hogy tudja, mi megy benne. A kanapén egy fekete hajú, tetovált férfi feküdt és teljesen belemerült a műsorba. Mellette egy vörös hajú, szemüveges nő foglalt helyet és a laptopjába mélyedt.
–Vaze, ez nagyon ütött! - csapott a térdére a tetovált alak.
–Örülök neki, de nem lehetne halkabban? - nézett fel laptopjából a nő.
–Ugyan már Bella! Ez olyan, mint a jó szex, tilos kussolni!
-Te tiszta hülye vagy, Cápi.
Cápi már készült volna visszavágni, de Max megelőzte:
-Hé skacok, ha befejeztétek a mardosást, akkor skubizzatok ide. Hoztam valakit.
–John Willis!- pattant fel Bella, majd John nyakába vetette magát. Ők is gyerekkoruktól fogva ismerték egymást.
-Szia, Bella!
–Na mi van, zsernyák úr beugrott? - állt fel Cápi, majd lekezelt Johnnal – Maradsz vacsira?
–Igen, Max meghívott.
Bella arca felragyogott, Cápi pedig elkomorodott.
–Akkor is maradsz, ha Rach főz?
–Igen, vállalom a kockázatot.
–Hűűű, öcsém, te aztán kemény vagy. Én a helyedben elszaladnák, amíg lehet.
Ekkor hangos csattanással Cápi megismerkedett Rachel fakanalával. A nő éppen a férfi háta mögött állt, kezében a fakanállal, amikor az azt tanácsolta Johnak, hogy fusson inkább el.
–Te nőstényördög! – csattant fel Cápi a fejét markolászva – Hát normális vagy, he?!
–Így jár az, aki kötekedik velem- Rachel kék szeme szikrákat szórt- Amúgy, üdv itthon John. Rég ugrottál be. Kérsz te is egy kis kedves fejbeverést?

-Köszönöm, Rachel, te inkább kihagyom.
Az egész társaságból kitört a nevetés. Csak Cápi nem nevetett, ő még mindig a fejét fogta.
–Vadállat, nőstényördög…
-Na, kussoljál te rohadék! – Rachel szavainak a magasba lendülő fakanállal adott nyomatékot.

-Na jól van, gyerekek, fejezzük be – intette le őket Max, majd Johnhoz fordult: - Akkor mi lesz, kérsz egy sört?
–Egye fene, de akkor itt kell aludnom.
–Valahogy kibírjuk haver. A tojások úgyis Rómában vannak, így elférsz a szobájukban.
–Hogyhogy Rómában?
–Valami rokont látogatnak meg – felelte hanyagul Max, majd elment a konyhába és hozott egy-egy sört.

-Mesélj valamit fakabát. Mi a helyzet a rendőrségen? – fordult Johnhoz Cápi.
–Inkább ne is kérdezd, Brian – John jól meghúzta az üveget – Azt mondtam már, hogy kaptam egy elég nehéz ügyet?
–Milyen ügyet? - kérdezte Max.

-Hét évvel ezelőtt egy csapat kalóz kirabolt egy luxusjachtot. Azóta körülbelül negyvenszer tették meg ugyanezt, s én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy nyomozzak az ügyben.
Max és társai sokatmondóan összenéztek.
–De sajnos, semmi nyom. Semmi, értitek? Semmi. Olyan ügyesen hajtják végre a rablásokat, hogy nincs nyom, amin elindulhatnánk.

-Akkor mért nem hagyjátok a fenébe? - nézett rá Cápi – Ami nem megy, azt vétek erőltetni.
–Mert el kell kanom őket! A múltkor majdnem sikerült, de olyan gyorsan elszeleltek, hogy megint kicsúsztak a kezemből. Ráadásul, ha nem teszek pontot a dolog végére, akkor ki is rúghatnak.
–Na, ne már, haver! – tette kezét John vállára Max – Örök életedben zsaru akartál lenni és állati jól végzed a dolgod. Egy kis hibáért ki is rúghatnak? Ez szemétség!

-Sajnos, Max, a főnököm nem a főnökök ásza. Nagyon szigorú ember és eddig három nyomozót dobott ki azért, mert nem tudták megoldani az ügyet. Engem is el fog küldeni.
–A rohadék! – csapott az asztalra indulatosan Rachel – Úgy elkapnám a torkát és addig tekerném, amíg…
Ekkor furcsa szag árasztotta el a szobát, mintha valami égne…
-A pokolba! A csirke!
Rachel olyan gyorsan pattant fel, hogy még a söre is kiborult a fekete szőnyegre. Bella egy zsebkendővel igyekezett felitatni.
–Mondtam, hogy szaladj, Johnny – nevetett fel Cápi – Főzni még mindig nem tud!